Ki képviseli majd a betegek jogait?

  • Beküldve: 2010. július 21.

Alapvetően elhibázott döntés lenne az Egészségbiztosítási Felügyelet (EBF) megszüntetése a Lehet Más a Politika szerint. Némi átszervezéssel ugyanis ez az intézmény lehetne a betegjogok leghatékonyabb képviselője Magyarországon.

A parlament csütörtökön szavaz az egészségügyi és szociális salátatörvényről, többek között az Egészségbiztosítási Felügyelet megszüntetéséről.

Eddig az EBF-hez fordulhatott mindenki az egészségügyi szolgáltatással kapcsolatos panaszával. A hatóság illetékmentesen, rögzített határidőn belül kivizsgálta a panaszt, majd határozatát – nevek nélkül – nyilvánosságra is hozta. A bejelentések száma húszezres nagyságrendű volt, a konkrét eljárásoké több ezerre tehető.

A törvényből – melyet a kormányoldal minden bizonnyal lehengerlő többséggel fog elfogadni – nem derül ki egyértelműen, hogy milyen szervezet vagy szervezetek veszik át az EBF kulcsfontosságú feladatait. Nem világos, hogy kihez lehet majd fordulni az egyéni panaszokkal, ha a felügyelet megszűnik, és ki fogja ellátni ezután a korszerű egészségügyi fogyasztóvédelmi feladatokat.

A többi betegjogi út sokkal nehézkesebb és kevésbé hatékony. Lehet, hogy a felügyelet drágán működött, és nem voltak egyértelműen tisztázva a hatáskörei, így a hatóság átszervezését, karcsúsítását az LMP támogatná, de felszámolását a lehető legrosszabb lépésnek tartja. Ezzel ugyanis a betegek jogai sérülnének, az egészségügyi szolgáltatók pedig kontroll nélkül maradnának.

Budapest, 2010. július 21.

Szilágyi László

országgyűlési képviselő