A hulladékról - fórum Veszprémben (vehir.hu)

  • Beküldve: 2011. április 23.

Szerző: Janni Anikó

Fotós: Kovács Bálint

A Közpolitikai vitaestek negyedik rendezvényének témája „A hulladékgazdálkodás helyzete Veszprémben” volt.

A hulladék és a szemét kérdése régen kevés embert érdekelt. Ma már egyre többet foglalkozunk bolygónk jövőjével, így a megfelelő hulladékkezeléssel is. „A hulladékgazdálkodás helyzete Veszprémben” címmel április 20-án tartottak vitaestet a Városi Művelődési Központ és Könyvtárban, ahol meghívott szakértők beszélgettek a témáról.

Régen a falusi emberek minden szerves hulladékot tudtak hova tenni. Aztán náluk is megjelentek a PVC flakonok, amelyekkel már nem tudtak mit csinálni. Egyszerűen nem tanulták meg a hulladékkezelés kultúráját.

– Azért érdekli jobban az embereket a szemét, mert egyre több van belőle – kezdte a beszélgetést Szilágyi László, az LMP országgyűlési képviselője, a HuMuSz Szövetség egyik alapítója. Vancsek Ferenc, az Egészséges Palotáért Egyesület elnöke ehhez hozzátette, hogy a hulladékkezelés egyre drágább, ami a pénztárcákon érződik, ezért is figyel mindenki jobban erre a témára.


Szilágyi László és Vancsek Ferenc

– Végigjártam nemrég a központokat és azt kellett látnom, hogy a faluból is ugyanolyan szemetet szállítanak be, mint a városból. Ma már nem lehet különbséget tenni kistérségi és nagyvárosi hulladék között. A szelektív hulladékgyűjtést tekintve Veszprém az egyik legjobb gyűjtőhely. Máshol 5000 lakosonként van egy szelektív gyűjtősziget, nálunk 500 lakosra jut egy – mondta el Göttlinger László, a VKSZ Zrt. vezérigazgatója.

Üzlet vagy szolgáltatás?

– Mint minden szolgáltatásnak, ennek is van üzleti része. A közgyűlési adatok szerint 2 százalék profit van nyilvántartva. Drága a feldolgozás, mivel nagyon nagy mennyiségű villamosenergia fogy, és az üzemanyagárak is egyre növekednek. A királyszentistváni telepen 80 ezer tonna hulladék feldolgozásánál tartunk. Ahogy a díjak változtak, úgy csökkent a leszerződöttek száma. Ezzel együtt azonban több illegális hulladéklerakó lett – mondta Göttlinger László.


Gerstmár Ferenc és Göttlinger László

– Hogyha mindenképpen szükség van hulladékkezelésre, akkor miért nem finanszírozzuk adóból? Ha nem lehet, akkor versenyt kell teremteni, legyen több szolgáltató, legyen ez is biznisz. Magyarországon most a kettő közötti legrosszabb van – fogalmazott Szilágyi László.

– Veszprémnek határozottan szüksége van a hulladékgazdálkodási rendszer kiépítésére. A díjemelésnél a lakossági érdekeket is figyelembe vettük – tette hozzá Farkas László, az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás projektvezetője.

Kevesebb hulladék, több illegális lerakó

Szalay Tímea, a Csalán Egyesület elnöke úgy látja, hogy az önkormányzatok tehetetlenek, ha illegális szemétlerakásról van szó. Talán rendeletekkel lehetne szabályozni ezt a tevékenységet, azonban egyelőre rossz irányba halad a világ. A legjobb az lenne, ha megoldanák, hogy mindenki annyit fizessen, amennyi szemetet termel.

A Közpolitikai vitaestek rendezvénysorozatot a veszprémi LMP szervezi. A beszélgetést Gerstmár Ferenc vezette.